GYÓGYULJ ÉS GAZDAGODJ!

2018. november 11., vasárnap

DÉDAPÁM ÖRÖKSÉGE: ÍGY GYÓGYÍTOTTAK A RÉGIEK ORVOSSÁGOK NÉLKÜL

A húszas évek előtt rendes orvosi ellátás még nem volt, és nem voltak elérhető gyógyszerek, a szegény ember mégis gyógyította magát. A parasztember a kertjéből gyógyult,de a városiak is használták ezeket a gyógymódokat. Fő táplálékuk volt telente; bab, krumpli, káposztafélék, savanyítva is — Szabolcsban a bab mellé is savanyú káposzta került tészta helyet, mert ez ingyen volt, és sűrítette a levest. — savanyú káposzta jelentette a savanyúságot (salátát), persze nem tudták, a vastagbél normális működését támogatták ezzel. A háziasszonyok bőven használtak piros paprikát. Ezzel pótolták a C-vitamint.

Immunerősítőnek ott volt a tök, a sütőtök a tökmag (A prosztata legjobb védelmezője). Az asztalra mindig került kukorica, diós, mákos metélt. Reggelire mangalica szalonnát ettek, melyről ma már ismert, hogy tápláló, és tisztítja a vért. A szegény embernek nem telt cukros ételekre, a gyerekeket sem tömték édességgel. Így, ha a fertőző betegségeket nem kapták el gyerekként, magas kort értek meg dédapáink. Kár, hgy elfelejtettük étkezési szokásaikat.

Az állatokat nem tanítják, melyik növény mérgező a testükre, mégis minden állat tudja, mi nem jó neki, és azt nem eszi meg. Azt sem mondja meg nekik senki, melyek azok a füvek, amivel gyógyítani tudják a szervezetüket, vagy karban tartja a bélműködésüket, mégis megtalálják. (Elgondolkodtató, hogy a bent tartott kutyákat mért érik el azok a betegségek, mint az embereket?) Mi emberek is tudhatnánk, hogyan kerüljük el a betegséget, mégis kevesen foglalkozunk ezzel.

MÁKKAL CSONTRITKULÁS ELLEN:

A mákkerült ide elsőnek, hogy a közép vagy idősebb korúak észrevegyék ezt a csdanövényt, hiszen, ki ne akarná a fiatalos mozgását könnyen megőrizni, és az életét kitolni. A mák Közép-ázsiából származik, de manapság inkább Európában eszik. Szerencsére a mák központi helyet foglal el a magyar étkezési szokásokban, jóllehet kevesen tudnak annak gyógyhatásáról.

Tele van (csontépítő), magnéziummal, (OMEGA4) növényi zsírsavval, aminosavakkal, enzimekkel: plusz foszfort, kalciumot, káliumot és vasat is találunk benne. Kevesen tudják, hogy lassítja az öregedési folyamatokat; fékezi a csontok leépülését, és elkezdi újra építeni a ritkult csontszöveteket. A magas vérnyomást leviszi. A telítetlen zsírsav összetétele miatt, megelőzhető a trombózis és embólia kialakulása. Normalizálja a vér koleszterin szintet, miközben fokozza a szervezet védekező mechanizmusát. És nem utolsó sorban, szinte teljesen megszünteti (frontváltozásnál) a lábban keletkező görcsöt. Továbbá, növeli a szellemi teljesítőképességet, jótékonyan hat a sebek gyógyulására. És még egy érv szól mellette: ötödébe kerül, mint az agyon reklámozott étel-kiegészítők, jóllehet a hatásfoka túlhaladja. Azt is tudnunk kell, nem azonnal, hosszabb távon (2-3 hónap) fejti ki gyógyító hatását. Sajnos a betegség gyors futó, a gyógyulás távfutó. Az egszséged védelmében, az ehhez kapcsolódó leírás: MIT JELENT AZ AMINÓSAV ÉS AZ ENZIM HIÁNYA, oldalt is érdemes elolvasni. Klikk a menüben.

Használati és tárolási javaslat: A ledarált mákot kevés vízzel összekeverjük, Mézzel vagy édeskével ízesítjük, dunsztosüvegbe tesszük, majd a hűtőbe tároljuk. Az első hónapokban naponta, minimum 1 evőkanállal fogyasztunk belőle. Később (a szervezet állapotától függően) kétnaponként.

Így is lehet fogyasztani: Naponta (délelőtt vagy délután) 1- 0,5 deci tejbe (lehet vízben is) egy púpozott evőkanál, méz és édeske nélkül, darált mákot keverek, és megiszom. Egy idő után, amikor már nehezebben ment le, akkor emeltem a tejadagot, illetve vizet tettem hozzá, hogy gyorsabban le tudjam hajtani. 50 éves kor után nem tanácsos szüneteltetni, sem abbahagyni. Tekintsük olyan gyógyszernek, amelyet egy életen át szedni muszáj.

BURGONYA GYÓGYÍTÓ HATÁSA-EMÉSZTÉS SEGÍTŐJE:

Gyógyító hatása miatt a burgonya megérdemli a második helyet, már azért is, mert táplálékunk sorrendjében is a második helyen áll. Ráadásul nem hizlal, legalább is, ha nem zsírban sütjük. Fontos tudni,a zsírban sült krumplit nehezen tudja megemészteni a szervezet, ezért káros a szervezetre. Ezzel szemben (testépítéshez elengedhetetlen) az összes növényi fehérjét tartalmazza. Sőt káliumot, kalciumot, foszfort és vasat. A burgonyát, még a cukorbetegek is bátran fogyaszthatják, mert a benne lévő szénhidrát lassan szívódik fel, így nem dobja meg a cukrot. A gyakori burgonyafogyasztás (nem a zsírban sült) egyensúlyban tartja a szerveket, például csökken a gyomor és a bélpanasz. Leghatásosabb, ha sós lében (népi nyelven sóban főtt krumpli), vagy héjában főzve fogyasztjuk. Valamikor a szegény emberek a burgonya levéből készítették az előételt, a levest. Használjuk ki a burgonyában rejlő, egészségünkre hasznos lehetőségeket, hogy kevesebb gyógyszert kelljen fogyasztanunk.

CÉKLA GYÓGYÍTÓ HATÁSA, ÉLETTANI FONTOSSÁGA:

És most következzék a cékla. A cékla Rála Rák megelőző hatású, beírta magát a csodaszerek osztályába. Ferenczi Sándor 1970-ben Heidelbergben megjelent könyvében ad számot 18 év tapasztalatáról, a nyers céklalé daganatellenes hatásáról. Munkatársa Paul Seeger megállapította, hogy a cékla hatékonyan lép fel a rákos daganatok ellen. Az eddigi tumor gátló gyógyszerekkel szemben nem sejtosztódást, gátló méreg, hanem élettani hatóanyag: a ráksejtek csökkent oxidációját növeli oly módon, hogy a tönkrement légzőfermentet pótolja, és így a rák tulajdonképpeni okát szünteti meg. A cékla hatóanyaga a sejtlégzés aktivátora. “Ebben kiváló eszközt találunk – írja Seeger – a daganatsejt sejtlélegzésének befolyásolására és normalizálására.”

A hagymán kívül a céklának van a legnagyobb a szilícium (nyomelem) tartalma. A szilícium révén a szervezet védekezőképessége nagymértékben fokozható. Nyers cékla hatására a szervezet védekezésében vezető szerepet játszó sejtek, a nyiroksejtek (limfociták), plazmasejtek és faló-sejtek felszaporodnak, és az elhalt, kóros sejtek száma is növekszik. (A kóros sejtek elhalnak és kiválasztódnak.) A cékla számos más ásványi anyagot és nyomelemet is tartalmaz: káliumot, foszfort, ként, jódot, vasat, rezet, mangánt, céziumot. B1-, B2-C- és P-vitamin is található benne. A vérképzést segíti és vérzéscsillapító. Ezeken kívül a cékla javítja az idegműködést és az emésztést is. Ha a felsoroltaknak, csak a fele részét hasznosítja a szervezet, már érdemes megszívlelni a tanácsot.

BAB GYÓGYÍTÓ HATÁSA:


A bab fontosságáról se feledkezzünk meg! Szerencsés, aki szereti a babot, mert a gyógyító hatása elengedhetetlen: Serkenti a sejtek fehérje anyagcseréjét, regenerálódnak a sejtek, sőt szabályozza az anyagcserét. Elősegíti a víz kiürülését, segíti a máj, vese működését (ezért van nagy szerepe a betegségek megelőzésében). És ez még nem minden; segíti a zavartalan vérkeringést, ez által segíti a szív működését is. A Kidney bab, például nem csak külsőre hasonlít a vesére, de segíti a vese működését. Helyezzük előnybe a fehér babot.

LENCSE GYÓGYÍTÓ HATÁSA:

A nem gyakran fogyasztott, indokolatlanul mellőzött étel a lencse, pedig kevés ilyen könnyen emészthető, mégis tápláló zöldségünk van, mint a lencse. 25-28% igen magas a fehérjetartalma, és tartalmazza valamennyi, a szervezetünk számára fontos, a nélkülözhetetlen esszenciális aminosavat, amelyet szervezetünk nem tud önállóan előállítani. Mindemellett nem allergén, viszont jól emészthető, legkevésbé, vagy egyáltalán nem puffasztó, mint a bab. Tartalmaz még vitaminokat, ásványokat, és az anyagcseréhez fontos nyomelemeket. A cukorbetegeknél sem okoz gondot, mert a benne lévő szénhidrát lassan szívódik fel. A gyomrot és beleket megterhelő ebéd után, ha a következő napi ebéd a lencse, megkönnyebbül a bélrendszer.

A VÖRÖSHAGYMA, A FOKHAGYMA TISZTÍTÓ HATÁSA:

A mai korunk szennyezett levegője káros hatással van a tüdőre, a legfontosabb légző szervünkre. A mindennapi hagyma fogyasztásával, nagy részben, ki lehet védeni, a szennyező anyagok kártevését. Sőt, annak ellenére, hogy könnyeket csal a szemünkbe, tisztítja a szemet!

A vörös és a fokhagyma olyan, mint az emberi sejt. A tudomány mai állása szerint segítik eltávolítani a veszélyes mérgező és salak anyagokat a sejtekből, egyben ellenállóvá teszi, és erősíti az immunrendszert.

SÁRGARÉPA GYÓGYÍTÓ HATÁSA, SZEREPE AZ EGÉSZSÉG MEGŐRZÉSÉBEN:
Ma már tudjuk, a sárgarépa fogyasztása gyógyító hatással van a szem és bőrproblémákra, feljavítja a szem vérkeringését és működését. Továbbá csökkenti a koleszterin szintet,savtalanítja a vért, ezzel elősegíti a máj működését

BÚZACSÍRA GYÓGYÍTÓ EREJE:

A búzacsíra jelentős élettani funkciót tölthet be; gyógyító ereje, a magas vitamin és ásványi anyagoknak köszönhetően. A daganatos, a szív, az érrendszeri betegségek megelőzésében játszik nagy szerepet. Az sem elhanyagolható szempont, hogy károsítja a koleszterin molekulákat, az érfalat rugalmassá teszi. Ezen felül, megkönnyíti az emésztést. A csont védelemben van még nagy szerepe.

PARADICSOM GYÓGYÍTÓ HATÁSA:

A paradicsomnak négy kamrája van és piros. A szívnek négy kamrája van és piros. A kutatások azt mutatják, hogy a paradicsomok tele vannak lycopine-okkal, melyek igazi tápláléka a vérnek és a szívnek. (lycopine: antioxidáns, hatása erősebb a C-vitaminnál, lassítja a sejtek öregedését.

SZŐLŐ:

A szőlők fürtökben lógnak, formájuk, mint egy szív. A szőlőszem olyan, mint egy vérsejt, a mai kutatások szerint a szőlő élénkíti a szívet és a vért. Az is köztudott, a vértisztító és az idegerősítő hatása is kiemelkedően jó. TUDTAD? A szőlő magvának többszöröse a gyógyító hatása, mint a szőlőnek.

A dió olyan, mint az agy, jobb és bal félteke, a kisagy és a nagyagy. A gyűrődések és a behajtások olyanok, mint az agykéreg Tudjuk, hogy a dió jelentősen segíti az agyműködést, az mellett féregölő vértisztító, az emésztő szervek munkáját serkenti.

ZELLER, KELKÁPOSZTA, KÍNAI KELL:

A zeller, a kínai kel és a kelkáposzta kalciumot tartalmaznak, és erősítik a csontokat. Ha nincs elég kalcium az étrendedben, a szervezet kivonja a csontokból és emiatt csontok meggyengülnek Az említett növényeknek fogyasztása megerősítik a csontozatot. De nem csak ásványi anyagokat nyerhetünk belőle, hanem fontos vitaminokat is. Tudni kell, hogy a vitaminok, az ásványok katalizátora. VAGYIS: a vitaminok feladata, hogy a szervezetbe bevitt ásványok beépüljenek a szervezetbe.

SPENÓT:

A spenót (sajnos a gyermekek körében nagyon népszerűtlen), az mellett, hogy K-vitaminban gazdag étkezési zöldségféleség, elősegíti a bélmozgást, és a gyomor működését, és vastagbélre tisztító hatása van. A fekvő betegek számára különösen javasolt a fogyasztása.

A TÁPLÁLKOZÁS TEKINTETÉBEN JÓ TUDNI!
Az enzimek (fermentumok) alapvető szerepet töltenek be a sejtek anyagcsere folyamatában. Az enzimek egyszerű fehérjék, melyek csak aminosavakat tartalmaznak. Az enzimek működéséhez számos vitamin és ásványi anyag jelenléte is elengedhetetlenül szükséges. Az enzimek működése, a szövetek kémiai átalakulásánál, savasodásnál, lelassulnak. Ez lehet tápanyag fogyasztásával járó anyagcserezavar is, és születéssel járó hiba is.

Ha nem is étkezésre használjuk, de érdemes megemlíteni a homoktövist. A homoktövis tea növeli szervezetünk saját védekezésének hatékonyságát, hámosító és gyulladáscsökkentő hatása miatt segíti a sebgyógyulást, a bőrbetegségek gyógyulását. Sokan használják meghűléses megbetegedések esetén is.

E-vitamin- és esszenciális zsírsavtartalmának köszönhetően jótékony hatással van a száraz, berepedezett bőrre. Továbbá véd a káros UV sugárzástól Általános legyengülés, illetve különösen fertőző betegségek, és műtétek után jó immunrendszer erősítő, a nagy C-vitamin tartalma miatt ideális téli gyógyszer.

(Forrás: https://egyenesben.com)

2018. szeptember 22., szombat

Hogyan tudod megújítani és felemelni magad a legmagasabb rezgésszintekre?

Képtalálat a következőre: „moksa csepp”

Egy magas potenciálú, magas rezgésú alkati szer elősegítheti az ember testi-lelki egészségének a visszaszerzését, az emberi kapcsolatainak a javítását és a bőség megtapasztalását.
Mindig érdemes folyamatosan megújulni és nem beleragadni egy adott élethelyzetbe.
A tudatos megújulás során egyre növekszik az ember tudati és a rezgésszintje,
de mi történik pontosan ezen a bizonyos magas rezgésszinten
és miért érdemes erre törekedni?
Mik azok a dolgok, amik megbetegítenek bennünket?


Ki gondolná, hogy a váratlan, nagy, kiugró sikert sokkal neezebb feldolgozni,
mint a kudarcot?

Bencze Ilona és Jakab István beszélgetése.

2018. szeptember 12., szerda

A fokhagyma jótékony hatásai


Képtalálat a következőre: „fokhagyma képek”Képtalálat a következőre: „fokhagyma képek”Képtalálat a következőre: „fokhagyma képek”

A fokhagyma régi ismerősünk, sokan szeretjük, mások irtóznak a szagától is, de még azok is hallottak számos jó tulajdonságáról, sokrétű gyógyhatásáról. Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat a szagos gerezdekről.

Kéttucatnyi fontos hatóanyag

fokhagymát már legalább ötezer éve a természet csodás ajándékának tekintik az emberek szerte a világon, ahogy erről az egyiptomi papirusztekercsek, bibliai történetek, görög orvosok feljegyzései tanúskodnak. Nem véletlenül, hiszen a fokhagymában több mint huszonötféle hatóanyag, értékes összetevő, enzim, vitamin, ásványi anyag, nyomelem található meg. Fontos tudnivaló, hogy azt a növényt tekintik értékesebbnek, gyógyerejét hatékonyabbnak, amelyik melegebb égövi tájakon termett és több napsütés érte.

Egy természetes antibiotikum

Hatvan éve Cavallito amerikai kutató vonta ki először a fokhagymából azt az olajat, amely az allicin nevet kapta, és amelyről megállapította, hogy számos mikroorganizmus ellen bevethető, némelyik ellen hatásosabb a penicillinnél is. Így például a szervezetben súlyos gyulladásokat okozó streptococcus, staphilococcus, sőt, még a tífuszt okozó baktériumok ellen is hatékony. Emésztőrendszeri zavarokat előidéző kórokozók ellen is bevethető: gyomor- és bélpanaszok ellen régi házi gyógymód a fokhagymaleves. Antibakteriális hatásának köszönheti, hogy a húsok egyik fontos tartósítószere évszázadok óta, hiszen például megakadályozhatja a baktériumok által okozott súlyos ételmérgezést, a botulizmust.

Vírusölő, megelőző hatás

Több vírus ellen is kimutatták a fokhagyma hatékonyságát: bélhurut, májgyulladás, herpesz esetében alkalmazható. Egerekkel folytatott kísérletek igazolták az influenzavírus elleni jótékony hatását is, azonban csak abban az esetben, ha nem a fertőzéssel egyidőben, hanem már hetekkel előtte, megelőzésként kezdték adagolni a fokhagymát.

Candida ellen is használható

A gombás, különösen a szisztémás, vagyis az egész szerveket, szervrendszereket érintő gombás fertőzések meglehetősen nehezen kezelhetőek, ezért jó tudni, hogy ezek ellen is felhasználható a fokhagyma, amint azt a népi gyógyászat már régóta ismeri. Így például a sokféle betegséget, kellemetlenséget okozó, a nyálkahártyákon megtelepedő candida albicans ellen is jó hatásúnak tartják. A természetes gyógymódok hívei régóta használnak fokhagymaoldatot bőrgombásodás kezelésére is.

Immunerősítő szer

fokhagymának rákmegelőző hatást is tulajdonítanak (állatkísérletekre hivatkozva), de ez a tulajdonsága még nem igazolt kellőképpen. Az biztos, hogy a fokhagymában bőségesen találhatóak a sejtek oxigén-felhasználására ható biokatalizátorok, és az is igazolódott, hogy a fokhagymakivonatok a legkülönbözőbb fázisokban gátolják az állati és növényi sejtek osztódását, így elképzelhető, hogy gátló hatással lehetnek az emberi tumorok kialakulására is.
Az emberi szervezet immunrendszerét azonban mindenképpen erősítik a fokhagymában található különböző hatóanyagok, nyomelemek, vitaminok.

Értisztító, vérnyomáscsökkentő szer

Magyarországon a vezető halálokok között szerepelnek a szív- és érrendszeri betegségek, amelyeknek a legfontosabb rizikófaktora az érelmeszesedés, vagyis a magas vérzsírszint nyomán az erek falán megjelenő lerakódások, plakkok, a rugalmatlanná vált erek. A fokhagyma egyik legfantasztikusabb tulajdonsága, hogy értisztító, vérzsírszintcsökkentő hatású. Ugyanakkor a trombózisveszélyt is enyhíti, mivel több benne lévő anyag, például az ajoén lassítja, gátolja a vérlemezkék (trombociták) összetapadását.
A hasonszenvi gyógymód, vagyis a homeopátia már régóta vérnyomáscsökkentő szerként használja a fokhagymát, és kutatások igazolták, hogy enyhe hipertónia esetén a betegek többségénél sikerült vérnyomáscsökkenést elérni fokhagyma alkalmazásával.

Afrodiziákum

Igen, bármilyen hihetetlen, a fokhagymát évezredek óta mint a nemi potenciált fokozó szert, afrodiziákumot ismerik. Ennek több oka lehet: a vértisztító hatás mellett van egy jelentős tonizáló hatása, másrészt serkenti a hipofízis működését és a hormonális rendszert is. Természetesen ez a fejlemény, a nemi teljesítőképesség fokozása nem azonnali, sőt, sokak szerint a fokhagyma fogyasztásával az illető lemondhat a sikeres randevúról az elkövetkező 24 órára – de a hosszabb távú jótékony hatást már sokan igazolták.

Köhögés, hörghurut ellen

Ma számos, jobbnál jobb gyógyszer létezik a felső légúti megbetegedések ellen, de azért nem árt tudni, hogy ezek legfőbb gyógyszere évszázadokon át szintén a fokhagyma volt, nyersen, vagy forrázva, összetörve, tejjel, mézzel elkészítve ajánlották elsősorban köhögés és hörghurut ellen. Ma is tudunk olyan énekesnőről, aki fellépései előtt fokhagyma fogyasztásával tisztítja hangszálait, légútjait, hogy minél tisztább, teljesebb hangokat csalhasson elő.

Verejtékben is megjelenik

fokhagyma áldásos hatásainak ellenére van egy rendkívül nyomós érv ellene: erős, kellemetlen szaga van. Fogyasztása után a lehelet bűzössé válik, és bizony, ezen csak ideiglenesen segít a legalaposabb fogmosás is. Nem árt tudni azt sem, hogy a fokhagyma rossz szagú alkotórészei, vagyis az aromaanyagai nemcsak a gyomorba kerülnek, hanem továbbhaladva a belekből bejutnak a vérbe, eloszlanak az egész szervezetben. Egy részüket a vese a vizelettel kiválasztja, más részük azonban a verejtékkel együtt hagyja el a testet, kellemetlen testszagot okozva.

Mit tehetünk a szag ellen?

Sokan sokfélét javasolnak, a fogmosás, szájöblítés persze a legtermészetesebb, bár a test egészébe szétáradt aromaanyagok ellen nem tud mit tenni. Semlegesítő hatást tulajdonítanak a meleg tejnek, a méznek, a vörösbornak, a pörkölt kávénak, a friss petrezselyemnek. Ez utóbbiak nyilván a saját aromájukkal is fellépnek a fokhagyma illatanyagai ellen, így inkább elnyomják annak kellemetlen szagát. Ilyen a borsmenta, a kakukkfű is, és a tusfürdőbe cseppentett citromolaj is. A legegyszerűbb védekezés pedig a hatás kiterjesztése: fogyasszon a partner is fokhagymát, így a “közös bűn” sokkal elviselhetőbb…
Az élelmiszer- és gyógytermék-ipar erre a problémára válaszul dolgozta ki a fokhagymakészítmények széles választékát. Ezek a kapszulás, tablettás, stb. kivonatok, olajok lényege, hogy csak a vékonybelekben oldódnak fel, így elkerülhető a rossz lehelet, sőt, még az illatanyagok verejtékbe kerülése is.

2018. június 10., vasárnap

Almaecet: az igazi életelixir

Az ecet univerzális termék a háztartásban: használhatjuk ételízesítésre, vízkő eltávolítására, de darázscsípés enyhítésére is. Sokféle formája létezik, az egyik legértékesebb az almaecet, melynek egészségre gyakorolt jótékony hatásai rendkívüliek.

Az almaecet igazi életelixír

Az almaecet az alma erjedése során létrejövő almabor további fermentálásával jön létre, és igen alacsony, 5 százalék savtartalmú (nagy részét víz alkotja). Már őseink korában is előszeretettel alkalmazták, hiszen sokféle értékes tápanyagot (kalcium, kálium, magnézium, nátrium, foszfor, szilícium, vas, aminosavak, enzimek, pektin, A- és C- vitamin, béta-karotin) tartalmaz, és egészségünkre gyakorolt jótékony hatásai kiemelkedőek.
Magas rosttartalmának köszönhetően enyhíti a gyomor- és emésztési problémákat, ugyanakkor csökkenti a szervezet koleszterinszintjét, antioxidáns-tartalmának köszönhetően pedig a szív- és érrendszeri, valamint daganatos betegségek megelőzésében is fontos a szerepe. Használhatjuk magas vérnyomás, asztma, valamint ízületi gyulladások és migrén kezelésére is. Remek fertőtlenítőszer, gomba- és baktériumölő, ennek köszönhetően Candida diétában is alkalmazható. A szervezetet frissítő hatása miatt fiatalítószerként is emlegetik.

Az almaecet segíti a fogyókúrát is

Az almaecet fogyókúra esetén is kiválóan alkalmazható, hiszen felgyorsítja az anyagcserét, segíti az emésztést, vízhajtó, méregtelenítő és étvágycsökkentő hatású, és gátolja a zsírok lerakódását. Hosszú távon fejti ki jótékony hatását, így a többletsúly fokozatosan adható le.Étkezés előtt 10-15 perccel egy evőkanál almaecetet keverjünk el 3 dl vízben, és igyuk meg. Ha valakinek érzékeny a gyomra, vagy gyomorfekélye van, inkább ne kísérletezzen vele. 

Bőr- és hajápolás almaecettel

Az almaecet szépségünk megőrzésében is nagy segítségünkre lehet. Az ecetvizes fürdő feszessé varázsolja a bőrt, hámlasztó hatású, valamint tisztítja és illatosítja a bőrt. Egy kád vízhez 200 ml ecetet adjunk, valamint egy pohár tejszínt is, hogy bőrünk igazán bársonyos legyen. Nagy hasznát vehetjük a hajápolásban is. Az ecetes öblítés selymessé, lazává és fényessé varázsolja a hajat. 4-5 evőkanál almaecetet kenjünk szét a hajunkon, majd öblítsük le.

+1 recept

A konyhában használhatjuk különböző ételek ízesítésére, remekül harmonizál a salátákkal, szárnyas ételekkel és pácolt halakkal, de befőttekhez és italokhoz is jól illik. A hazánkban is népszerű chutney egyik fontos alapanyaga, lássunk hát egy igazi nyári receptet hozzá, amelyet a grillpartik alkalmával fel is használhatunk.

Áfonyás körtechutney

Hozzávalók kb. 1 literhez:
  • 2 kg körte, kockákra vágva
  • 60 dkg vöröshagyma, apróra vágva
  • 25 dkg nyers nádcukor
  • 10 dkg aszalt vörös áfonya
  • 1 evőkanál só
  • fél teáskanál őrölt szegfűszeg
  • fél teáskanál őrölt gyömbér
  • negyed teáskanál csilipaprika
  • 4 gerezd áttört fokhagyma
  • 3 dl almaecet
Tegyük a körtét, a vöröshagymát, a cukrot, valamint az áfonyát egy lábosba és lassú tűzön kezdjük el főzni, majd adjuk hozzá a sót, a fűszereket, a fokhagymát és az ecetet. Szép lassan főzzük addig, amíg besűrűsödik. Ez kb. 1 – 1, 5 órát vesz igénybe. Ezután öntsük meleg, sterilizált üvegekbe, szorosan csavarjuk rá a tetőt és fejre állítva hűtsük ki.

2018. június 3., vasárnap

Plusz kilók, rosszul alvás, fájós ízületek? Ez a fűszer minden problémára megoldás!



Képtalálat a következőre: „kömény”

Manapság nem számít ritkaságnak,ha valakinek fájnak az ízületei, rosszul alszik vagy mindemellett még küzd azokkal a kilókkal is, amiktől olyan nehéz megszabadulni!

Sokan a gyógyszerekben keresnek megoldást és hosszú idő elteltével is azon gondolkodnak, hogy miért nem szűntek meg a panaszok, miért enyhültek csak azok?!
Ha tudnánk, hogy egyetlen fűszer számos problémára megoldás jelenthet, akkor biztosan nem a gyógyszerek között keresnénk a kiutat, hanem ezt az egyszerű és kézenfekvőbb módját választanánk a gyógyulásnak. A kömény számos egészségügyi előnnyel rendelkezik, nem csak a konyhában lehet hasznos!
1. Turbózza az emésztést – keverj össze kis gyömbérport őrölt köménnyel, tegyél hozzá fekete borsot, és sót. Étkezés után egyél ebből a porból egy evőkanállal, és igyál meg egy pohár vizet.
2. Lúgosít – Egy kiskanál őrölt köményt vegyél be, ha sok a savad, reflux gyötör. Tartsd a szádban egy kicsit mielőtt lenyeled. Rögtön érezni fogod az enyhülést.
3. Féreghajtó – 400 ml vizet forralj fel, és 15 gr köménymagot tegyél hozzá. Addig forrad, míg a vízből már csak 100 ml marad. Minden reggel és este igyál 20-40 ml-et.
4. Hányingerre – keverj el egy kevés köményt mézzel, és étkezés után fogyaszd.
5. Megfázás, köhögés ellen – forralj fel egy kevés köménymagot, majd szűrjed le, és idd meg a keletkezett főzetet.
6. Álmatlanság ellen – törj össze egy banánt, majd adj hozzá egy fél teáskanál pirított köménymag port. Lefekvés előtt fogyaszd, alszol majd, mint a bunda.
7. Gyomorfájás ellen – 3 gramm köményport keverj össze langyos vízzel, majd igyad meg
8. Vérszegénység ellen – fogyassz minél több köményt, bármilyen formában, hiszen nagyon magas a vastartama.
9. Méregtelenít – hatóanyagainak köszönhetően az egész testet, és főleg a toxinokat elraktározó májat is méregteleníti.
10. Cukorbetegség ellen – egy pohár vízben oldj fel egy kevés őrölt köményt, és naponta 2-3 alkalommal idd meg, hatékonyan szabályozza a vércukorszintet

(Forrás: http://diabetika.hu)

2018. április 3., kedd

ERŐSEBBÉ ÉS EGÉSZSÉGESEBBÉ AKARSZ VÁLNI? A JAPÁNOK HAT SZABÁLYA NEKED IS SEGÍTHET


A japán mérnök és aikidó tanár, Katsuzo Nishi nagyon gyenge kisfiú volt. Az orvosok azt mondták a szüleinek, hogy a 20. évét sem fogja megérni. Hogy javuljon az egészsége, szülei egy buddhista kolostorba küldték. 3 évet töltött itt, ahol elsajátított különböző meditációs és kardforgatási technikákat.
Hogy egészségéért még többet tegyen, Katsuzo rengeteg könyvet olvasott mai modern orvosoktól és ősi gyógyítóktól, tanulmányozta a keleti és az európai orvoslást is. Ennek eredményeként végül megírta saját könyvét, amiben egy saját maga által kifejlesztett, a testet erősítő módszert mutat be. Most megismerheted Katsuzo módszerét, amit világszerte rengetegen kezdtek el követni a megjelenése óta eltelt 90 évben.

6. EGYENES HÁT

Mint mindannyian tudjuk, a gerincgörbület rengeteg problémát tud okozni a belső szervekben. Ezért nagyon fontos egész nap odafigyelni a testtartásunkra, még éjjel is. Katsuzo állítja, hogy ha a gerincünket egyenesen tartjuk, 2 cm-rel magasabbak leszünk, emellett támogathatjuk az emésztő- és a keringési rendszer működését is.

5. KEMÉNY HENGER A NAGY, PUHA PÁRNA HELYETT

A japánok szerint a nyaki gerincferdülés az egyik első jele annak, hogy az ember élete rövid lesz. Míg napközben tudjuk szabályozni a fejtartásunkat, addig éjjel ezt elég nehéz megtenni. Katsuzo ezért javasolja, hogy egy kemény hengerpárnát tegyünk a nyak 3. és 4. csigolyája alá, és azon aludjunk. Először ez kényelmetlen lehet, ezért jobb, ha először több réteg ruhával tekered körbe a hengert, hogy puhább legyen, majd ahogyan hozzászoksz, mindig eltávolítasz egy réteget.

4. ARANYHAL GYAKORLAT 

  • Feküdj hanyatt a kemény talajon.
  • Nyújts ki a kezeidet.
  • Helyezd a talpadat merőlegesen a talajra.
  • A bal talpadat nyújtsd előre és a bal karodat nyújtsd felfelé, anélkül, hogy felemelnéd őket a talajról. Végezd el ugyanezt a jobb talpaddal és jobb karoddal is. 2 percig ismételd a gyakorlatot.
  • A kezeidet tedd a tarkódra, a 3. és 4. csigolya alatt összekulcsolva őket. Tedd egymás mellé a lábaidat, és a lábfejedet kissé fordítsd kifelé. Mozgasd a lábfejedet jobbra és balra. 2 percig ismételd a gyakorlatot.

3. KAPILLÁRIS KERINGÉS JAVÍTÁSA

  • Feküdj egyenes, kemény talajra.
  • Egy kemény hengert tégy a nyakadhoz, a 3. és 4. csigolya alá.
  • Emeld fel a karjaidat és a lábaidat. A könyöködet és a térdedet enyhén hajlítsd be, és lazíts, amennyire lehetséges.
  • Rázd meg a lábaidat és a karjaidat. 1-3 percig ismételd a gyakorlatot.

2. TENYEREK ÉS TALPAK ÖSSZEÉRINTÉSE

Alap testhelyzet: Feküdj kemény és egyenes talajra, egy kemény hengert tégy a nyakad 3. és 4. csigolyája alá. Hajlítsd be a térdeidet, de ne emeld fel őket a talajról. Érintsd össze a talpaidat. 10-szer ismételd a gyakorlatot.
  1. Érintsd össze a tenyereidet a testedre merőlegesen és nyomd össze az ujjaidat. Ismételd meg, de ezúttal a tenyereidet nyomd egymáshoz. Tartsd így, emeld fel a kezed, majd helyezd vissza a köldök csakrára.
  2. Az összetett tenyereidet tedd a fejed mögé, majd vissza a köldök csakrára. 
  3. Az összetett tenyereidet tedd vissza a köldök csakrára, majd mozgasd a lábad felé. Mozgasd a mellkasodtól az ágyékod felé előre és hátra 10-szer. Majd emeld fel az összetett tenyereidet merőlegesen a köldök csakrára. Mozgasd őket a láb irányába, majd helyezd vissza a fejed mögé.
  4. Tedd vissza az összetett tenyereidet a köldök csakrára, emeld fel őket, majd kezdd el mozgatni a lábadat előre-hátra, miközben összeérinted a talpaidat.
  5. Kombináld a kéz- és lábmozgásokat. Ha fájdalmasnak érzed, kevesebb ismétlést végezz. Térj vissza az alap testhelyzetbe, és csukott szemmel pihenj 10 percig.

1. GERINC ÉS HASGYAKORLAT

Alap testhelyzet: Ülj le, a lábaid keresztezzék egymást, a talpaidat fogd meg, a vállaidat kissé engedd le. Ismételd 10-szer. Minden gyakorlat után végezd el a következőt: nyújtsd ki magad előtt a karjaidat, a talajra merőlegesen. Hajlítsd a fejed balra, és nézz a hátad felé. Ugyanezt végezd el a jobb oldalon és feltett kezekkel is.
  1. Mozgasd a vállaidat fel-le, anélkül, hogy a kezeid helyzetén változtatnál.
  2. Tedd vissza a kezeidet a kezdő pozícióba, a fejedet finoman hajlítsd a bal, majd a jobb vállad felé.
  3. Tedd a kezeidet a talpaidra és emeld fel a fejed, majd engedd le, hogy az állad érintse a mellkasodat.
  4. Emeld fel oldalra a kezeidet, hogy párhuzamosak legyenek a talajjal és hajlítsd be a könyöködet. Az arcod előtt érintsd össze a tenyereidet, hajlítsd be a hátad, az álladdal érintsd meg a mellkasodat. Nyújts ki a karjaidat oldalra, zárd össze a lapockákat, egyenesítsd ki a hátad, emeld fel a fejed és tartsd ez a pozíciót 7 másodpercig.
  5. Ülj alap testhelyzetben és ismételd a legelső gyakorlatot. Mozgasd a válladat felfelé belégzéskor és lefelé kilégzéskor.
  6. Ülj alap testhelyzetben, hajolj balra, aztán jobbra, feszítsd meg, majd lazítsd el a hasizmokat 10 percig.
Katsuzo Nishi meg volt győződve arról, hogy minden, amire szükségünk van ahhoz, hogy egészségesek legyünk, bennünk van. Csak fel kell hagynunk a lustasággal, és el kell kezdeni használni azokat a felbecsülhetetlen értékű forrásokat, melyekkel rendelkezünk.
(Forrás: http://pestenhallottam.info)

2018. március 29., csütörtök

Így tisztíthatod meg a nyirokrendszered 3 nap alatt, és szabadulhatsz meg számos betegségtől!

A nyirokrendszernek nagyon fontos szerepe van a szervezetünk egészséges működésében. A nyirokfolyadék tápanyagokat, oxigént szállít a sejtekig, és megszabadítja a méreganyagoktól, kórokozóktól. Ezért nagyon fontos, hogy tiszta legyen a nyirokrendszerünk, és jól működjön.

Évente legalább 1-2 alkalommal méregteleníteni kell a nyirokrendszert, hogy megszabaduljunk a felhalmozódott méreganyagtól.
Ha túl sokat dohányzunk, túl sok alkoholt, vagy rengeteg húst-, és tejterméket fogyasztunk, nem iszunk elég vizet, ha felhalmozódnak a növényvédő szerek, és vegyszerek a szervezetünkben, de a vírus betegségek következtében is problémák adódhatnak a nyirokkeringéssel.

Tisztítási módszer:

1.A tisztítás 3 napig tart
2. Reggel és este meg kell inni 1-1 liter mezei zsurló teát! Ha lehetséges cukor nélkül fogyasszuk, de, ha mégsem tudnánk így meginni, akkor egy kevés mézet adhatunk hozzá.
3. Ne együnk semmit a nap folyamán, csupán az alábbi keveréket fogyasszuk el.
  • 2 liter víz
  • 1 liter grapefruit lé
  • 150 ml citromlé
  • 750 ml narancslé
Összességében több, mint 4 liter folyadékot juttatunk be naponta a szervezetünkbe, de ezenkívül korlátlan mennyiségben ihatunk tiszta, szénsavmentes vizet is.
A nagy mennyiségű folyadék átmossa az egész szervezetünk, melynek következtében kb. 12 liter felhalmozódott méreganyag fog kiürülni. A tisztítókúra után sokkal energikusabbnak, könnyebbnek, karcsúbbnak, és egészségesebbnek fogjuk érezni magunk.
Jó, ha egy hosszú hétvégére tudjuk beiktatni ezt a tisztítókúrát, ugyanis nagyon sokszor kell majd a vécére menjünk, és ez igen kényelmetlen lehet egy átlagos munkanapon. A tisztítókúra 18 éven aluliak számára nem ajánlott.
(Forrás: tudasfaja.com)

2018. március 18., vasárnap

EGY ORVOS MEGDÖBBENTŐ ŐSZINTESÉGE A MAMMOGRÁFIÁRÓL


Kapcsolódó kép
Dr. Ben Johnson szerint egyes esetekben a mammográfiás vizsgálat növeli a mellrák kialakulásának esélyét. A következőkben egy orvos és egy író, azaz Ty Bollinger beszélget a mammográfiáról. Tanulságos lesz.


Dr. Ben Johnson: 
Írtam egy könyvet a nőknek, The Secret of Health Breast Wisdom címmel. Az orvos társadalom azzal, hogy mammográfiás vizsgálatra írja elő a nőket, több kárt okoz, mint hasznot, hiszen ez a vizsgálat növeli a mellrák esélyét. Mégis, a nőgyógyászok, családorvosok többsége rendszeresen elküldi a nőket mammográfiára, így 4 százalékkal növelve a mell daganatos megbetegedésének kockázatát.



Ty Bollinger: 
Szóval a mammográfia során használt technika, amely a mellrákot hivatott felismerni, voltaképpen mellrákot okoz.



Dr. Ben Johnson: 
Igen, ez szörnyű dolog. A vizsgálat során a nők mellét összenyomják és sugárkezelésnek vetik alá, amely rákos betegséget idézhet elő. És mindössze 50 százalék az esély arra, hogy a vizsgálat során kiderüljön, hogy valami baj van a páciens mellével. Ez nagyon alacsony arány, és még szörnyűbb az a tény, hogy mindemellett még beindulhat a rákos sejtek szaporodása is. Pedig vannak ennél jóval hatékony vizsgálati módszerek is, mégis a mammográfiát erőltetik mindenhol, ezt akarják lenyomni a nők torkán. 



Ty Bollinger:
Milyen más, jobb vizsgálati módszerek léteznek?


Dr. Ben Johnson: 
Kettő is van: ha egy nő csomót vesz észre a mellében, akkor ajánlott az ultrahangos vizsgálat. Az orvos látja, hogy vannak-e kalcium lerakódások a csomóban, és hogy mennyire van behálózva vérerekkel a csomó, hiszen legtöbb esetben a daganatok körül sűrű érhálózat található, amely biztosítja a rákos sejtek tápanyag-utánpótlását. Az ultrahangos vizsgálat során 80 százalékban kideríthető, hogy mi van azzal a bizonyos csomóval, ami jóval nagyobb arány, mint a mammográfiás vizsgálat esetén. Ha megelőzés a fontos, akkor erre a legjobb a termográfiás, vagy hőkamerás vizsgálat. A nő melléhez semmi, és senki nem fog hozzáérni, semmi sem fogja összenyomni, és nincs káros sugárvizsgálat is, ami ugye növeli a rák kialakulását. A termográfiás vizsgálat során gyakorlatilag egy infravörös hőfényképezés történik, amit az orvos majd kielemez. 
Olyan, mint mikor a határrendészet a határsértőket hőkamerás távcsővel figyeli, amellyel a sötétben is nagyszerűen lehet látni. Ez történik a mellben is, a fényképezés után ugyanis, ha csomót találunk a mellben, az kiemelkedik, sokkal vörösebb lesz, mint a többi szövet. Ez a módszer azért jó, mert nagyon korán képes kiszúrni a rendellenességeket, így a kezelés már akkor elkezdődhet, mikor még az ultrahangos, vagy mammográfiás vizsgálat még semmit sem mutat ki. Tehát az igaz, hogy a korai felismerés életet menthet, de nem a mammográfia a megfelelő vizsgálati eszköz erre.
Kapcsolódó kép

2018. február 16., péntek

Miért nem voltak betegek a nagyszüleink?

Miért nem voltak betegek a nagyszüleink?

Még hírből sem ismerték a betegséget, ételallergiát dédszüleink. A felcseperedő nemzedék egyre nagyobb nagyobb számban jelenik meg  rendellenességgel élők, magas vérnyomásosok, cukorbetegek száma.
Nagyszüleink szezonális ételeket fogyasztottak. 1900-as évek elején ebben az időben az élelmiszer tartósítószerek nem voltak még széles körben elterjedve, az ételek természetes frissességüket őrizték. Amelyik megromlott, azt egyszerűen kidobták. A csecsemők nem tápszereket, hanem anyatejet kaptak, ami minden időben, megfelelő hőfokon állt rendelkezésükre.
Nem diétáztak, és nem bántak szigorúan a testükkel és az anyagcseréjükkel. Azt ettek, ami abban a szezonban termett. Az ételt otthon főzték meg hagyományos  elkészítési módszereket használva. Feldolgozott étel vásárlására nem volt lehetőség, és étterembe (m)enni ritka luxus volt. Nagyszüleink szerencséjére ezek a szokások valóban kedvező hatással voltak az egészségükre. Az ételeket még nem kezelték adalékanyagokkal, antibiotikumokkal és hormonokkal, melyek segítenek megőrizni az eltarthatóságukat a fogyasztók egészségének kárára. A mára jellemző nagyüzemi élelmiszer-előállítás az összes mesterséges összetevőivel még csak csírázott a korai 1900-as években.
Nem mentek orvoshoz, amikor úgy érezték, hogy betegek vagy azért, hogy vényköteles gyógyszereket kapjanak. Az orvosi látogatások a balesetben sérülteket vagy az életveszélyes betegeket mentették meg.
Amikor lázasak lettek, megvárták, hogy elmúljon. Amikor rosszul érezték magukat, leveseket, erőlevest ettek, és sokat pihentek. Nem volt orvos vagy nővér gyors hívójuk, de sokkal inkább bíztak a test természetes gyógyulási folyamatában, mint mi manapság. Az ételük volt az orvosság, függetlenül attól, hogy ezt felismerték vagy sem.
 Sok időt töltöttek a szabadban!
(Forrás:hungaryfirst.hu)

2018. február 2., péntek

Ősi növény számtalan jótékony hatással

Több ezer éve nő a bolygón, mégis kevesen ismerik gyógyhatásait: erősítő, vizelethajtó, erős menstruáció és izzadás elleni szerként is segíthet.

 
A zsurló állítólag olyannyira ősi növényünk, hogy egyidős a dinoszauruszokkal. A népi gyógyászatban elsősorban a termékenységgel kapcsolatban használták: a gyermekre vágyó nők zsurlóval tömött párnán aludtak, hogy minél előbb teherbe essenek.
A mezei zsurló egy évelő növény, amelynek gyöktörzse van (rizóma). Népies nevei: fentőfű, bábaguzsaly, békarokka, cindrót, kannamosófű, ólomsimító, sikárlófű, surlófű, zsurlófű.
A mezei zsurló aranyat is tartalmaz!
A növény számos gyógyászatban felhasználható anyagot tartalmaz. Gazdag ásványi anyagokban – szilícium, kovasav, kálium és kalcium –, amelyek vízhajtó tulajdonságaiért felelősek. Van benne számos flavonoid, szerves savak, kevés nikotin.
Közismert vérzéscsillapító, orrvérzések kezelésére is használják. Húgyúti fertőzéseknél, valamint ödémás lábaknál hatásos gyógyír. Fogíny-, szájüregi- és torokgyulladásnál gargarizátuma hatékonyan segít.
Vesehomok, vese- és hólyagkő esetén forró ülőfürdőt kell venni, közben meleg zsurlóteát kortyolgatni. A vizeletet visszatartjuk, hogy végül erős nyomással kipréseljük magunkból. Ily módon legtöbbször a kövek is távoznak. Vesemedence-gyulladás és -gennyesedés esetén már egyetlen zsurló-ülőfürdő rendezheti az enyhébb eseteket.
Ásványi anyagok a szebb körmökért
A zsurlóban jóval nagyobb arányban találhatók olyan fontos ásványi anyagok, mint a szilícium, mely a körmök, a haj és a csontok fontos építőköve. Napi egy-két csésze zsurlótea erősítheti a törékeny körmöket és a hajat, de csontritkulás, köszvény és reuma ellen is segíthet. Ha törékeny körmeid mellett a túlzott izzadás is megnehezíti az életed, akkor a zsurlótea erre is remek gyógyír, akár belsőleg, akár külsőleg alkalmazva. Különböző bőr- és körömágy-gyulladások, szőrtüszőgyulladás esetén is jó szolgálatot tesz a zsurlóteás borogatás.
Az egyik legjobb vízhajtó
Legfőbb gyógyhatása a vese működésének serkentésében rejlik: a zsurlótea erős vízhajtó hatású, segíthet vesehomok vagy vesekövek esetén, de fertőzéseknél, a vizelet ürítésével járó problémáknál is hatásos. Mivel általánosan tisztítja a szervezetet, a fogyókúrában is segít. Mindemellett az erős menstruáció vagy orrvérzés alatt is fogyasztható, mivel kiváló vérzéscsillapító.
A zsurló közismerten húgyúti fertőtlenítő. A vesékben lerakódó nyálkát, zsírt hatékonyan eltávolítja, bár nem vesemelegítő. Szűrő-tisztító és ciszta-szüntető hatású, főleg cickafarkkal, királydinnyével, borókával, korianderrel kombinálva. A vesemedence köveit, homokját oldja és vízhajtó hatásánál fogva kimossa. Vese-, hólyag- és a húgycső-fertőtlenítő hatása még gennyes, vérzéses problémák esetében is hatékony.
A női kismedence szerveire, főleg a méhre áldásos hatású. Gyulladásait, nyálkahártya problémáit, elhúzódó, túlzott vérzéseit kezelik főzetével. A hüvely nyálkahártyájának regenerálására, flórájának visszaállítására alkalmas főzetének intim tusként való használata egy hónapig heti rendszerességgel. Nemi fertőzések kezelésére is kiváló.
A vízpályák megtisztításával képes felszámolni a szövetek között pangó, esetenként besűrűsödött folyadékot, az ödémát. A mellkasi folyadék-gyülemet és a gyenge szív miatt kialakuló tüdővizenyőt és az ezzel együtt járó nehézlégzést szünteti kúraszerű alkalmazása. Tuberkulózis kezelésében is igen javallt, mert segíti a tüdő gyógyulását, szünteti terheit, kimossa belőle a beteg gócokat.
Főzetének fogyasztása az emésztő rendszer szennyeződéseit, hurutjait, a pangó, erjedő bélsarat a bélfal "végigsúrolásával" kipucolja. A hasnyálmirigyet és májat megtisztítja a zsíros és egyéb lerakódásoktól, felhalmozódott emésztőnedvektől. Az epehólyagban képződött kövek feloldását, eltávolítását segíti. A szervezetből kioldja a sárga színt, még a szemfehérjét is kitisztítja.
A reumás panaszok, ízületi gyulladások kezelésében, az égő érzések felszámolásában, az ízületi nedvek megtisztításában főzetének fogyasztása, illetve borogatásként történő alkalmazása eredményes. Hosszú távon valófogyasztása az ízületekben súrlódó élményt eredményez, emiatt fokozottan figyelni kell azok olajozására.
Talán aranytartalmának köszönhetően használják daganatok kezelésében, fellágyításában külsőleg és belsőleg. Az enyhén kifőzött növényt vászonba kötve a beteg testrészre, illetve a beteg szerv fölé kell kötni. Fontos ilyenkor az újra keringésbe kerülő mérgek mozgatásáról, átalakításáról gondoskodni, például zsálya és ezerjófű egyidejű alkalmazásával.
Kúraszerű fogyasztása csökkenti a magas vérnyomást, mivel a fej területéről, főleg az agyból, eltávolítja a tó mérget és csökkenti a vese terheit. Csonterősítő, csonttápláló hatású, ezért csonttörések esetén főzetével, illetve pépjével érdemes a környéket borogatni és teáját fogyasztani.
Afrodiziákumként is használják egyes törzsi kultúrákban, ahol a növény kitartóan ég felé törő szellemiségét igyekeznek segítő erőként megnyerni a főzetét fogyasztó férfiak.
A mezei zsurló felhasználása

Mezei zsurlótea: Csészénként 1 púpozott teáskanál mezei zsurlót 2,5 dl vízzel leforrázunk, 1-2 percig állni hagyjuk, majd leszűrjük. Naponta 1-2 csészényit forrón kortyolgatunk el belőle.
Gargarizáláshoz: Orbáncfűvel keverve a mandula- és a szájnyálkahártya gyulladása, szájpenész, fogínyvérzés vagy -gyulladás, krónikus hörghurut esetén naponta többször használjuk. 
Erősebb főzet: csészénként 2-3 púpozott teáskanál 2,5 dl forró vízzel. Tüdő-, méh-, aranyér-, gyomor- vagy orrvérzés esetén alkalmazzuk.
Erős főzete alkalmas gombás, sömörös, keléses bőrfelületek lemosására.
Ülőfürdő: 100 gramm mezei zsurlót egy éjszakára hideg vízben áztatunk, másnap felforraljuk és a fürdővízhez öntjük. Fürdési idő kb. 20 perc.
A víznek feltétlenül el kell lepnie a vese tájékát. A fürdő után nem szabad megtörülközni, nedvesen, fürdőköpenybe burkolózzunk és az ágyban egy órán át gőzöljük magunkat.
Zsurlópor: a száraz növényt porrá őröljük, naponta két-három alkalommal egy mokkáskanálnyit fogyasztunk belőle 3 héten keresztül a haj, a körmök, a csontok és fogak erősítésére. Keverhetjük levesbe, salátába. Erősíti a fogínyt, csökkenti a fogínyvérzést, ha a nedves fogkefét belemártjuk, és fogat mosunk vele a szokásos módon.
Intelmek a mezei zsurlóval kapcsolatban
Hosszú távon nem szabad alkalmazni, erős vizelethajtó hatása miatt. Gyermekeknek, állapotos-, szoptató nőknek csak alacsony dózis adható a kiszáradás veszélye miatt. Idős emberek is belsőleg csak óvatosan alkalmazzák.
(Forrás: egeszsegter.hu)